Miután beleszerettem a panoráma-képekbe, úgy sajnálom, hogy régebben nem gondoltam rá. De ez is ilyen, hogy a technika fejlődése teszi lehetővé. Mostantól már godnolok a panorámára. Hugin a neve a programnak, amivel csináltam. Az új lakás kilátása lenyűgöző, és a naplementék is színesek, pont a gépemnek való. Így született most elsőnek ez a kis kollázs.

Kilátás képek

Egészen más. Szeretem, amikor reggel fél hatkor világosban ébredek. Szeretem, hogy este kilenckor látom a naplementét. Látom a kilátást, a várost, az erkélyen a másik irányba pedig zöldet, fákat, majdnem erdőt. Ki lehet menni sétálni és padok vannak a közelben és a magas jegenyefák. A város széle van itt, a határt jelentő úttal, mezőket is látni. A levegő általában friss és a szél is ide fúj.

Persze ez még panel, 9. emelet. Nyáron lehet, hogy hőség lesz. Az autópálya zaját hallani, hol erősebben, hol gyengébben, a széliránytól függően.

A bejárás merőben más. Az eddigi egyetlen vonat helyett alagútban és hídon át. A vonat külvárosból ment külvárosba. Munkába járás, de az emberek tömege -az is elég kicsi - az ellenkező irányba ment. Most viszont a klasszikus metró, villamos, és minden nap a Dunán át. Van valami megnyugtató minden nap átkelni rajta és a panorámát megtekinteni. Hogy még minden a helyén van.

Új lakásba költözök, ami már nem bérlakás. Eddig egy kis garzon lakásban laktam, ahol a fürdőszoba hideg volt és kicsi, a konyha sötét, és egyébként sem mertem mindent átalakítani, mivel átmeneti megoldás volt. Eddig megszolgálta célját és most megyek Őrmezőre. A panel lakást majd fokozatosan tudom berendezni, viszont most a lakástervező programmal igyekszem elővarázsolni. A falak színe, bútorok elheyezése a kérdés.

Többet kell majd utaznom a jelenlegi munkahelyemre, mint eddig. Azért viszont lesz még a közelben bolt, amit itt annyira szeretek, a közlekedés tartható, bár lehetne jobb. A kilátás viszont nagyon szép, és remélem, a levegő minősége is jobb lesz, mint itt a belvárosban. Nem szeretem a földszintet. Az új a 9. emeleten lesz. A költözés még másfél hónap, de már minden olyan közelinek tűnik, és sürget az idő, hogy megtervezzem a maradék átalakításokat.

Eljött ennek is az ideje, hogy legyen első lakásom. Kellett ezt rögtön betegséggel "ünnepelni", az hagyján, inkább jól jött, hogy volt időm átgondolni. Most, hogy újra dolgozom, izgatottan várom a fejleményeket, és aggódok, melyiket sikerül vételre megnyerni. Közben másik fronton már elindult a fantáziám a berendezést illetően. A világítást szeretném leginkább kiépíteni, ez az igényem egyelőre. Talán színes is, meg több helyen, a fényviszonynak megfelelően.

Elég sokat szóba került  az utóbbi időben a nemzetek, népek téma, különösen a németekről és azon belül is "a svábokról". Nyilván valahogy általában igaz és nem mindenkire, mégis megdöbentő néhány különbség "a magyarokhoz" viszonyítva. Én náluk is éltem vagy 4 évig, úgyhogy valamennyire tapasztalatból beszélhetek, másokéval kiegészítve. Szóval nagyon rendben tartják a házat és kertet. Ott csak szépen nyírt sövény létezik, forsriftosan lenyírt fű, metszett fák, gondozott virágok. Gazos telek nem létezik. A kerteket sokszor nem választja el kerítés, csak sövény. Náluk lehetséges, hogy a postás azért postás, mert szereti csinálni, és megél belőle. Nem akar többet (és önvédelmi iskolába sem kell járnia, mint nálunk). Én is szívesen lennék így postás néha. Csak vinni a híreket, leveleket. Számlákat nem. :)

Gazdagok, naná. Takarékosak, rendezettek. És szellemileg némileg berozsdásodtak, megmaradnak a hitüknél, elképzeléseiknél sokáig, de aztán ha egyszer az megdől, akkor megdől. Általában nem lázonganak, panaszkodnak, csak ha tényleg tele a pohár (nehezen telik náluk).

Meglepő egy azonos sztori, hogy a gyerekek is automatikusan segítőkészek. Hegymászásnál kérés nélkül nyújtották a kezüket az utánuk jövőnek. Valaki azt mondta, őket valamiféle nem is embernek nézte, olyan furcsák voltak, rendesek, jó tanulók, engedelmesek.

Ezzel szemben a magyart nem akarnám jellemezni, főleg mert ott negatív dolgok jutnak eszembe... ami engem leginkább zavar, és biztos rám is ragadt, ez a szemét dobálás. Mindenhol szemét, és nem zavar senki mást se. Hogy mondjak egy pozitívat, az a vendégszeretet és kedvesség - na igen, a németek visszafogottak, ridegnek tűnhetnek, kimértek.

Az utóbbi hetekben belső munkát végzek.. a gépen. A múltam - fényképek, információk, emlék dokumentumok - kereshetők lesznek. Az egyik kulcspontja az archiválásnak és információ rendezésének a könyvtárszerkezet. Ha mindent tudok, hogy hova rakjam, akkor később kevesebb munka van vele. Az idők során - több, mint 10 év - folyamatosan kigondoltam és kialakítottam egy rendszert, ahogyan tárolom a fájlokat. Ennek lényege a modularitás és az évszámok szerinti bontás.

Az első szint az alap modul: fénykép, kép, zene, hang, vagy egy téma köré csoportosuló dolgok vannak egy-egy mappában. Aztán második szinten évszám szerint van bontva, harmadik szinten pedig pontosítva, hogy milyen féle dolgok azok. Negyedik szintre jobb esetben már nincs szükség. Nem szeretem a nagyon mély szintű mappákat, mert nehéz váltogatni és átlátni. Az se jó, ha túl kevés dolog van egy mappán belül (<10), se a túl sok (>1000).

Ez a rendszer oda vezet, hogy egyes modulokat külön lehet tárolni, különböző helyeken - merevlemezeken, dvd - akár évszámok szerint, és nem fognak keveredni a dolgok, nem fognak duplikálódni, mert optimális esetben a régi dokumentumokban nem kell piszkálni, sőt egyáltalán nem kell módosítani azokat. Olyanoknál, amiket folyamatosan írok, vagy készítek - például szoftver fejlesztés - minden évben egy új verziót nyitok. Ez még egy alap szintű verziókövetésnek is felfogható.

Fontos kérdés az információ megtalálása. Például fényképek - ha tudjuk a dátumot, nem olyan nehéz megtalálni a mappák szerint, de tematikusan már nehezebb. Ebben segít a meta információ, a címkézés. Nekiestem a közel 10 ezer fényképemnek egy saját programmal, hogy felcímkézzem. A címkézési technika még nem forrott ki, és programok sem igen támogatják még, de a jövőben nagy szerepe lesz és pár év múlva talán általános lesz. A lényeg annyi, hogy tároljunk plusz információkat a fájlokról, amik leírják annak tartalmát. Ezt írásbeli dokumentumokra is lehet alkalmazni, például pdf-ekre, amik a szöveget nem tartalmazzák írásos, kereshető formában.

A címkézéshez a legjobb lenne egy könnyen kezelhető és elterjedt formátumot választani - xml - és minden évre, minden modulra (mappa) egy központi xml fájlban tárolni az ott levő fájlok címkéit. Sajnos ilyen programot nem találtam, ami ezt általánosan kezelni tudná. A programot általában mind a saját kis formátumukat használják egy nagy adatbázisban, ami szóba sem jöhet. Így hát marad a másik módszer, a fájlokba való írás. Képekbe lehet címkéket írni az IPCT részbe, ami az EXIF-hez hasonló és további információkat tárol a képről (jpg és png esetében). Még képcímkéző program sincs, ami kényelmesen hazsnálható lenne. A google picasa majdnem jó, de például linux alatt lebutított a címkézője, másrészt csak adott számú címkét tud megjegyezni és azokat is csak gombnyomásra applikálni. Amit én gyártottam magamnak, az egy gombnyomásra alkalmaz egy címkét az összes kiválasztott fájlra.

A zenékben - mp3-akban - alapesetben már benne van az ID3 tag, amelyben a szerző és cím található, plusz egyéb infó. A kérdés aztán az, hogy hogyan fogok keresni a címkék között. Picasaban lehet a képekre, de mi van, ha én - a legegyszerűbb esetben - egy előadóra keresek rá, és zenéket, képeket és híreket is akarok tőle látni? Erre van kezdeményezés, de nagyon kezdetleges. Az optimális az lenne, ha beírnék egy címkét, és akkor létrejönne egy virtuális mappa, ami az eredményeket tartalmazza. Ennek előnye, hogy akkor akármelyik programban megnyithatnám, mint egy mappát.

Összességében ez az egész a jövőben lesz csak igazán hasznos és most előre dolgozok. Viszont legalább végigmegyek a régi tartalmakon és néha találok érdekeset.

Mit hoz az új év? Talán új lakást, talán nagy világválságot, a többiről nem is találgatnék inkább. Idén volt munkahelyi változás, ami nagyobb, mást nem is annyit tudok felsorolni. A technikai fejlődést csigalassúnak érzem, időm pedig továbbra sincs elég. Ja, még polifázis is volt, ami az utóbbi időben, az ünnepek és egyebek hatására, most kevésbé aktuális, de jövőre újraélesztem.

Olyan sok fenyőt kivágnak karácsonyra. Sokszor sajnálom őket, hogy életük teljében, vagy éppen már korábban, hogy olcsóbb legyen - leölik őket. Minden háztartásban van fenyő, na jó, nem mindben, de sok helyen, biztos millió csak itt. Aztán azért eszembe szokott jutni, hogy ez a sorsuk, és azért örülnek, hogy az emberek számára díszként funkcionálhatnak. Főleg, hogy szépen feldíszítik őket, körülülik vagy állják, és csomagokat raknak alája. Az már más, hogy a viták is ilyenkor jönnek elő sok családban, de talán még az is lehet cél. A fenyőnek tisztító hatást is tulajdonítanak, bár nyilván nem akkor, ha levagdosták a gyökereit.

Mégiscsak sokkal jobb a fenyőknek, mint az állatoknak, marháknak mondjuk, akiket csak hamburgerként, lapos pogácsaként tömnek magukba emberek, és alig emlékeznek, hogy mi volt az eredetileg. Hogy a tartás körülményeiről ne is beszéljünk. Persze a fenyőket is nevelik, de talán "humánusabb" körülmények közt.

Poly-phasic sleep - ez egy hagyományostól eltérő alvásszokás, amelyben egyhuzamban rövidebbeket alszanak, mint 6 óra. Megint belevágtam, és most nagyon hamar ráálltam. Már sok évvel ezelőtt is kísérleteztem ezzel, illetve akkor is voltak hetek, mikor bevezettem, csak aztán visszaálltam több oknál fogva. Az éjjeli alvás egy részét persze pótolják: 10-20 perces kis alvási szakaszokban. Nekem ezek nagyon tetszenek, mert annyira édesen lehet aludni és olyan jól érzi magát az ember utána, a nagyon élénk álmokról nem is beszélve. Vannak, akik az összes alvást ezekből építik fel. Én inkább csinálok egy hosszabb szakaszt éjjel, amiben mélyálom is van, mert nekem erre úgy érzem, szükségem van. A nap folyamán aztán valamikor jön több 15-30 perces alvás. Az összes alvás mennyisége így is alulmarad azzal szemben, ha egészben alszom. A kisebb szakaszok határozottan csökkentik az alvásigényt.

Az egésznek a problémái a társadalomból fakadnak. A munkahely, a barátok, a társadalmi események kevésbé tudnak igazodni ahhoz, hogyan akarok én aludni. Főleg sok munkahelyen ezt nemigen lehet megvalósítani, hogy most elmegyek egy 20 percre aludni. Nálunk talán lehet, ha jól megindoklom, persze nem "hivatalos" lesz az se. egyébként a menedzserek és stresszelt emberek is jobban tennék, ha legalább ebéd után kicsit aludnának, azonban ez nálunk például szinte elképzelhetetlen.

Egy ideje már nálam van az új technika, e-ink "papír" alapú könyv. Az a jó, hogy ez egy eszköz és fér rá rengeteg könyv (többszáz, akár ezer). Alakja egy A5-ös, vastagsága egy kartonmappáé, és könnyebb is, mint egy rendes könyv. Igen, a lapok illata nincs meg és hiányzik is, és én is fogok még és szeretek "rendes" könyveket olvasni. Azonban volt egy adag könyv és cikk, ami netről letöltve értem el, talán nem rendelném meg teljes könyv alakban - egyébként is félek, hogy túl sok cuccom lesz majd költözéskor - viszont egyszer kiolvasnám. Könyvtárban nincsenek meg. Talán még Amerikában sem lennének meg könyvtárban, ritkaságok, naná, hogy azok a dolgok érdekelnek, amiről kevés ember tud. Úgyhogy ez az alkalom, hogy végre elolvassam ezeket.

Az eszköz a nyaraláson debütált, így sok időm volt kipróbálni és élvezni. Megtetszett az éles képernyőkontraszt, a szép betűtípus, és hogy relatív sok mindent be lehet állítani rajta - szemben más típusokkal. Ami a legfontosabb és a lényege, hogy nem fájdul meg a szemed, ha órákig nézed, se, mert a képernyő nem világít önmaga (aminek például következménye, hogy sötétben nem látni). Egy kicsit gyakrabban kell lapozni, mint egy könyvnél, mert csak egy oldal fér ki egy monitorra, és az is kisebb, de nekem ez nem zavaró.

Ami kevésbé tetszett benne, hogy sokat kellett macerálni a könyveket, hogy megfelelő formátumba hozzam, amivel tényleg élvezhető minőségű könyveket kaptam.  Egyébként az Amazon Kindle 3-ról van szó. Csak a saját formátumában támogat lényeges funkciókat, és például wordből és html-ből mind lehet konvertálni, csak figyelni kell a fejezetcímekre és ilyesmikre. Szkennelt pdf már nehezebb kérdés, főleg, hogy azoknak a minősége sokszor elég rossz (ezt a szkennelő határozza meg, tehát nekem adott), másrészt valamilyen furcsaság folytán nem determinisztikus, hogy hány oldalra kerül egy lap, ha fektetett formátumba rakom.

Pluszfunkciók vannak: néhány játék, képnézegető, és internetes böngésző, wi-fi (utóbbit is kipróbáltam és egyszerű dolgokra használható, vagy letisztult designú oldalak - inkább hosszabb cikkek - olvasására). Megjegyezném még, hogy ez az eszköz fekete-fehér és nem érintőképernyős.

Hogy nem ugyanaz, mint egy papírkönyv, legutóbbi repülőutamon is tapasztalatam, mikor is a személyzet felszólított leszállás előtt ("kérjük minden elektromos eszközt kapcsoljanak ki"), hogy legyek szíves én is kikapcsolni ezt. Nyilván nem fogok magyarázkodásba fogni, hogy ebben nem megy áram, csak ha lapozok... (ami nem is teljesen igaz így, de az aksi több hétig viszi, ha nem wifizek).

Újra járok pszichodrámára - legalábbis ez a mai tényállás. Jónak tűnik. Továbbá nyaralni megyünk hamarosan egy hétre - drukkoljatok a jó időért - és októbertől kezdődik a rövidebb munkaidőm. Kíváncsi vagyok, sikerül-e, amit tervezek. Egy nagyobb kérdéssel is szembe kellett néznem egy újabb főnöki egyeztetés után: karriert kell most már választanom. Az a klaszikus, hogy főnöki irányba, vagy valami szakterület irányába akarok-e menni tovább. Szívem szerint egyik se és főleg nem itt, viszont akkor a kérdés még súlyosabb: mihez kezdjek? Ideje lenne tényleg megvalósítani azt, amit szeretnék, kompromisszumok nélkül. Ehhez előbb ténylegesen tudni is kéne, mit szeretnék, azaz pontosan milyen út vezet oda, mert egyféle célt már látok, néhány barátommal közösen.

Úgyhogy a következő fél évben - vagy mondjuk jövő nyárra - választ találok. Muszáj, mert ha itt maradok, lecsúszok a lehetőségről, hogy haladjak, most van itt az alkalom. Az önálló vállalkozás a nehezebb, és abban van a kihívás, és én leginkább azt akarom.

Olyan iskolakezdési hangulatom van. Én persze nem megyek iskolába, csak az időjárás hozta elő az érzéseket. Én újra munkába megyek egy hétvégi kirándulás után.

Közben kész lett végül a szövegem, amit hónapok óta fordítgatok és készítgetek, ezrt ide is megér egy linket. A feliratokat én fordítottam és időzítettem. A modern pénzrendszer kialakulásáról szól.

Videó

Idén is volt tüzijáték, idén is megnéztem, és még egy régebbi álmom is teljesült, hogy állvánnyal fényképeztem az eseményt. Nagyon szeretem az élénk, színes fényeket sötétben (lézer, led, stb), és ez tényleg az. A fényképezés főleg csak vakon sorozatlövésből állt, hogy minél több képet csináljak. eddig nem si volt tapasztalatom, és még olyan infó is hiányzott, hogy milyen magasra mennek a rakéták. úgyhogy így néhány akadály (fa, vár) volt a rakéták és köztem, ami azonban utólag szép aláfestésnek is bizonyult a képekhez, mivel még a várost is látni mellesleg. Néha egészen egy ostromra hasonlított, főleg a sok füst és piros robbanás miatt.

A többi kép az albumban.

Ma már megjött az ősz, legalábbis az előszele. Mindig meglep, hogy ilyen hirtelen változások vannak az évszakokban. Egy nap felvirrad, és már úgy érzem, itt egy új évszak - tavasz, ősz, nyár. Talán a tél is. Először mindig olyan szomorú az ősz, hiába napos, még meleg, és érik a szőlő, de benne van az elmúlás, hogy majd jönnek a hideg napok, a szél, a fagy, a hó.

Én pedig sokszor ősszel kezdek el fejlődni és beindulni. Most sem adom alább, mint költözés, lakásvásárlás, és ilyesmik. Közben a munkahelyi kérdés megoldódni látszik: csökkentett munkaidőben fogok dolgozni. Lesz időm dolgozni és lesz időm magamra is, főleg, ha el is költöztem saját lakásba. Vagy talán csak jövő évre jön össze ez utóbbi?

Most értünk vissza. Jó volt, mert teljesen el tudtam fejelteni minden mást. A szülői nyaralások visszafogottabbak voltak az élmény tekintetében. Itt nem volt időm magammal foglalkozni, mert ott volt két lányka, akikkel folyton lehetett játszani. Egész nap a játszás, ez az ő világuk nyáron... és sokkal több kéne ilyen, minden embernek. A legtöbb felnőtt el is felejt játszani, és nem is folytatom ezt a gondolatmenetet, hogy milyenek a felnőttek. A lányok is szépek, okosak, csillog a szemük, elevenül mozognak, míg az iskola, a tévé és általában a társadalom tönkre nem veri az életerejüket. Lesz belőlük valami fakó, szürke ember. Aggódik, küszködik, számol, élményt halmoz, csak  életnek ez nem nevezhető, ahogy egy mai felnőtt él.

- Segítség, segítség! Zuhanunk! Mi lesz velünk?

- Ne féljen, hanem várjon pár percet, és már mindegy lesz!

- Jaj, jaj, de mi lesz a férjemmel, a gyerekeimmel?

- Ne aggódjon, semmi baj! Túlélik, önnel ellentétben! Sőt, előbb öröklik a vagyonát!

(ez nem vicc akar lenni, egyszerűen csak eszembe jutott.)

Mit csinál három tűzoltóautó, ha találkozik egy kereszteződésben? A választ nem kell elméleti síkon megoldanunk, ugyanis a minapokban szemtanúja voltam egy ilyen eseménynek. Az eredmény meglepő, szinte hihetetlen. Három oldalról jött tűzoltó, két nagy autó fecskendőkkel, és egy személyautós, mind szirénázva-villogva. 5 másodpercen belül találkoztak és mind a 3 csikorogva megállt. Mutogatni kezdtek egymásnak, talán hogy kinek van elsőbbsége, vagy inkább, hogy merre kell menni? Mindkét eshetőség hajmeresztőnek tűnik. Aztán elkezd az egyik bekanyarodni, majd megáll, és visszatolat, egyenesen megy tovább, majd a többi utána. Igen, és ez tényleg megtörtént így.:)

Egy metrókocsiban leltem rá erre a remekműre:

Eddig nemigen figyeltem az ilyesmit, de most, mivel néha számítógépes grafikával foglalkozom, egy pillantást vetettem rá, és mindjárt sok hibát találtam. Például két épp lemenő napja van az ábrázolt bolygónak, csak a kettő reflexiója másképp fodrozódik a vízben, az jobb oldali meg teljesen hiányzik az égről. A kólás üvegen reflektálódik valami hegység, a baj csak az, hogy vízszintesen, az üveg pedig függőlegesen áll a homokban.

Három felirat van a képen, mindháromnak másfelől jön az árnyéka, és az üvegnek is. Olyan módon, hogy az is lehetetlen, hogy egy nagyon közeli lámpa vet árnyékot, mert az irányvektorok nem egy mutatnak egy pontba. A céget/márkanevet védeni hivatott "r" pedig a levegőben száll, semmi sem tartja, míg a többi karakter a homokban nyugszik.

Attól a sekélyes ötlettől meg legjobb esetben tekintsünk el, hogy a sehova sem csatlakoztatott hangszorók natúr kibugyborognak az álló kólás üvegből (és nem vetnek árnyékot, pedig a perspektívából kiindulva kéne nekik). Ez az ötlet szerintem fel sem tűnik az embernek, ha ránéz, csak utólag kezdi kapizsgálni, hogy ez lehetett a nagyszerű ihlet a képhez. Mellesleg nekem az egész kompozíció ronda és ízléstelen.:P

Az utazás az, ami olyan örömmel el tud árasztani. Különböző oldalakról: van a magányos utazás, egyedül, amikor az embernek van ideje végiggondolni az életét és jelenlegi élethelyzetét. Ilyenkor közel kerül magához, mert nem tereli el a gondolatait a többi ember, ellenben a megszokott környezetből kiemelkedve képes új nézőpontokat kialakítani.

A másik, amit nemrég éltem meg, az emberek közti, az emberek megfigyelése, az utcák, a hangulat.. Ma jártam az Etele téren, és mivel fél órát kellett várni a távolsági buszra, elsétáltam a vágányokhoz. Emberek, családok, gyerekek szállnak le s fel, és érzem, milyen hangulatban vannak, és szeretek elmerülni ebben.

Az aluljáró egy másik terület. Azok az árusok, a vas és fa ütött-kopott bódékban, ceruzával vagy színes filctollal papírra írt árakkal, néhány trafik sorakozó Balaton szeletekkel..  Odajönnek kéregetni. Ácsorognak, lebzselnek, aludnak. Mennyire hozzá tartozik ez most Budapest élményéhez, hogy ekkora a szegénység, ennyi a fekete ház, - pár évtized alatt minden tiszta kormos -, hogy minden sarkon kéregetnek, és a bódék, meg a "három doboz pillanatragasztó egy százas" néni.

Úgy érzem, annyira gyorsan elmegy ez, hamarosan már nem lesz ekkora szegénység. Persze még jó ideig - évtizedekig - eltart, amíg rendeződnek a viszonyok, de ennek vége, a legalját most éljük meg, többet nem.